Történt egyszer, hogy már Kiskunfélegyházáról „hazaköltözve” Egerbe, egy olyan magánvállalkozónál helyezkedtem el ahová busszal kellett kijárnom minden nap amit annyira nem csipáztam, így egy adandó alkalommal lecsaptam egy a főnököm által beszerzett versenybringára.
Már akkor sem voltam nádszál de azért még éppen hogy csak karcoltam a 100 kilót, mondjuk így is furán néztek rám az emberek mikor meglátták az indokolatlanul áramvonalasra pörköltdiétázott testemet a versenybicajon, de ez egy másik sztori.
Voltak viszont jelek. Alaphangon nem vetem el a paranormális dolgokat, főleg mert tapasztaltam is „furcsaságokat” életem során, de itt már az első út alkalmával szó szerint el kellett volna dobnom a drótszamarat.
Kezdődött azzal a dolog, hogy Jani bá mikor átadta a bringát megjegyezte, hogy csak óvatosan…
Mire a felsége (eskü nem emlékszem perpillanat a nevére) megjegyezte, „-Nézd majd meg jövő ilyenkor, ha minden nap biciklivel jár. „
Bejött. Az első utam hazafelé vezetett amikor észrevettem, hogy 1, nem fog a fék… 2, csak úgy tudok kormányozni, hogy ha óvatosan bedőlök mert egy bizonyos pont után a kormány csak keresztbe fordult de a kerék maradt egyenesben…. Hatalmas szerencsém volt mert Mezőkövesd felől a dombról kellett lenavigálnom úgy hogy akkor tudtam csak jógyerek fékkel (a hátsó kerékhez szorított cipőtalppal) megállni amikor már teleszart gatyával elhagytam a „gyogyós intézetet”, polgári nevén Mocsáry kastélyt amit, mentálisan alulfejlődötteknek rendeztek be.
Megjegyzem, a mai napig nem hiszem el, hogy megtettem azt az utat úgy, hogy nem ütöttek el, nem tanyáltam hatalmasat és nem mentem neki semminek sem. Felhívtam a főnökömet aki hozott pár szerszámot, és ott helyben megjavítottam annyira a bicajt, hogy haza tudjak „pöfögni” vele.
Nem haragudtam rá, hiszen ha egy csöpp eszem is lett volna akkor az első dolgom az, hogy átellenőrzöm a bicajt és már ott a műhelyben megjavítom. Nos nem volt ennyi eszem, viszont volt egy adrenalin flashem. Ezek után nagyjából eseménytelenül bringáztam őszig, majd ismét tavasztól amíg nyáron össze nem akadtam egy Opel Astra típusú autóval és annak ősz hajú sofőrjével. Igen elütöttek mint a szart…
Meló után elindultam hazafelé az addigra már fékkel, és üzembiztos kormánnyal feltuningolt csodabringávalés amikor elértem az első kereszteződést egy szürke Opel Maklár felől úgy vágott be elém mintha észre sem vett volna. Pedig azért nem elhanyagolható mozgó tereptárgy voltam.