Emlékszem gyermekként (persze ilyenkor jöhet, hogy boomer vagyok meg mifaszom) a Karácsonynak még volt varázsa, nyilván kaptam ajándékokat is de az csak egy extra volt.
Akkoriban még vártam a Karácsonyt, akkor is ha egész évben azt kellett hallgatnom, hogy anyámék, hogy pörölnek egymással, vagy éppen a nagyfater megharagudott a kutyára és „elintézte” a dolgot egy kötéllel. (Igen, mindenkinek vannak gyermekkori traumái!!!)
Nade, emlékszem, hogy vártam a Karácsonyt és örömmel töltött el mikor már tudtam, hogy jön majd a kari, meg az aji, meg a szaloncukor meg a FA.
Igen, a Fa, a Karácsonyfa. Az égősorral, korábban gyertyával, de azt hamar megtanultuk, hogy Tibi és a tűz nem kompatibilis egymással, illetve azt is, hogy a temetőben a bokor mindenszentekkor és a karácsonyfa is gyúlékony.
Akkor is voltak álom ajándékok, mondjuk az a Lego® tűzoltó, amit csak a dobozon a kép alapján raktam össze, mert lusta voltam elővenni az útmutatót, bár arra sem emlékszem, hogy akkoriban volt-e vagy már ez is egy új vívmány.
Mondjuk az is egy „core memory” amikor irdatlan örömmel, nagy elánnal mutattam a faternak, hogy mit alkottam és annyi volt a válasz, hogy ok, jó.
De mindettől függetlenül jó érzéseim maradtak meg a Karácsonyokról.
Aztán persze az is megvan mikor elmaradtak a Karácsonyok, részben érdeklődés, részben családtagok hiányában.
Volt olyan időszak is amikor totális káosz miatt nem volt igazán Karácsonyozás, mert az albérletben a hetero élettársammal, aki zsúrkenyérből készített hotdogot partvisnyéllel, nem igazán ünnepelgettünk, vagy egyik csaj családjától a másikig csapódtam, ahol azért szintén nem nagyon volt nagy ünnepelgetés.
Volt olyan „k”arácsony is amikor már újra vártam, főleg mert nem voltam egyedül. Igaz akkor az akkori szerelem szülőanyja, szerinte kedvesen felajánlotta, hogy a helyi csövesmotelben tök olcsón el tud szállásolni ha gondolom, ha már leköltöztem hozzájuk Egerből Kiskunfélegyházára. Azóta is jó az iszonyunk a mamával. Főleg mert vagy 20 éve nem beszéltünk és egyszer láttam csak átutazóban. 😊
De az utóbbi, mondjuk 10 évben az az érzésem van, hogy a Karácsony most már sokkal inkább $arácsony.
Nem elég, hogy nem hideg de hó sincs, viszont mindenhol, már szeptember végén azt látod, hogy előbújnak a kirakatokban és az üzletek polcain a még teljesen indokolatlan ilyen-olyan manók, díszek, giccsek. Persze értem, hogy van rá kereslet. Igaz kereslet van a Pumacsajra, Győzikére, Virémre meg a nyíregyházi IQ pusztítóra is.
Számomra valahogy ez a kínai futószalagon legyártott, a végletekig erőltetett karácsony már messze nem okoz akkora örömet.
Pedig kellene!
Igenis szükség van arra, hogy a bennünk élő gyermek néha kijöjjön és ujjongva fogadja az első havat, felragyogjon a kis pufók pofi amikor a saját gyereked készít valamit a számodra, ami valljuk be őszintén, sokkal többet ér mint egy kibaszott drága ajándék akárkitől is.
Mi lenne ha (tudom ez lerágott csont, utópia, meg amúgyis boomer dolog) a $arácsony, ismét Karácsony volna?
Ha a sémáktól és elvárásoktól elszakadva, leszarnánk az „ünnepi készülődést” ami (Őszintén!!!!) mindenkinek nyűg, a sütögetés, a kötelező rokonlátogatás (ami lehetne szívből jövő is…).
Nem kell Instagram kompatibilis, giccses fa, nem kell mindig új, divatos dísz a műfára, nem kell kiposztolni, hogy mekkora fasza mindenkinek az ünnep.
Nem kell becsomagolva, akciósan árulni az ünnepi hangulatot, amíg ki nincs facsarva teljesen.
Álljunk le egy kicsit és foglalkozzunk azokkal a fura szerzetekkel akik a konyhában robotolnak munka után/előtt, azokkal a kis gremlinekkel akik tágult pupillákkal bambulnak a kijelzők előtt, azokkal a kis szőrös izékkel akik ugatnak, nyávognak vagy makognak mellettünk.
Mi lenne ha a karácsony ismét Karácsony lenne?
„La corpara Turbo…
